Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. Fejezet

 

Meglátni és megszeretni

 

Az állatkiállítás

 

A 90-es évek elején volt egy állatkiállítás, amelyen kiállítóként mi is jelen voltunk. Ennek a kiállításnak a sztárja, egy „Kobi” névre hallgató makákó nőstény és annak öt hónapos kölyke volt. Gyermekeink állandóan körülöttük sündörögtek, minden finomsággal etették a majomcsaládot és szerették volna a kölyköt megsimogatni, amit, viszont az anyja nem engedett meg.  Hiába volt mindenféle csel, a nőstény figyelmét még másodpercekre sem tudták elvonni kicsinyéről. Természetesen az anyamajom rövid időn belül sokat vesztett népszerűségéből. Ez csak tovább fokozódott, amikor észrevették : a kölykének nem ad a ketrecbe benyújtott finomságokból, még akkor sem, ha az, sírva kéri. A nőstény a lehullott ropi és csipsz darabokat sem engedte a kicsinek összeszedni.

Amikor a megpróbált táplálékhoz jutni nagyon durván odaharapott a kicsi testére, számára mindegy volt, hogy a kölyök fejére vagy a határa sikerült elhelyeznie a harapásokat. Gyermekeink másokkal együtt a sírással küszködtek. Ekkor a majmok tulajdonosa megsajnálta őket. A kölyköt betette egy kisebb ketrecbe, és a nőstényt elvitte magával a büfébe. Ebben talán annak is része volt, hogy a gyereksereg körülállta a majmokat és hangosan szidalmazta a lelketlen anyát, aki nem engedi a kölykét enni. Szenvedélyesen védelmükbe vették a kölyök majmot, a nőstényt pedig bántani akarták. Az anya távozása után lerohanták a kölyköt, minden földi jóval ellátták, a rácson keresztül simogatták, nyomogatták, szeretgették, elhalmozták a gyermeki szeretet minden eszközével. Mire a nőstényt visszahozta a gazdája a ketrechez, abban több centiméter magasságban állt már a perec, sütemény, keksz, szotyola, tökmag és csokoládé. Mintha egy halvány mosolyt láttunk volna megjelenni az anya szájszegletében, amikor beült a táplálék halom közepébe. Azután rögtön az ennivaló szortírozásába kezdett és jóízűen tömte a szájába a számára kívánatos darabokat. Ettől kezdődően csak az evéssel volt elfoglalva és a kölyök szabaddá vált, amit a srácok ki is használtak. Még a mai napig sem értjük, mi alapján választják ki, hogy egy zacskó tökmagból, amelyben több száz mag van, milyen sorrendben egyék meg a magokat. A lényeg az, hogy a sorrend eldöntése komoly, teljes odafigyelést igénylő feladat így a válogatással sok időt eltöltenek.

Ez a kiállítás első napján történt. Gyermekeink roppant gyakorlatiasnak bizonyultak, mert a kölyökért történt aggódásuk, valamint a majomcsalád etetése mellett volt idejük a tulajdonos kifaggatására is. Ennek során kiderítették, hogy a kölyök eladó, még a vételárát is megtudakolták. A nap végén, zárás után nem vártak sokáig és elkezdték a „megdolgozásunkat”, annak érdekében, hogy vegyük meg a majmot. Meglepő volt számunkra, hogy ennek pénzügyi feltételeit illetve annak előteremtésének módját is kidolgozták már, röpke pár perc alatt.

Aznap este másról sem folyt otthon a szó, csak a majomról. Nagyon nehezen aludtak el. Miután a gyerekek lefeküdtek, mi is eljátszottunk a gondolattal: „Mi lenne, ha..?” Gyermekkori álmaink, vágyaink közül már majdnem mindent megvalósítottunk, a majom azonban még hiányzott. Gyorsan megegyeztünk, ha lehetséges, akkor miénk lesz a kis majom.

Reggel a gyermekeink szokatlanul korán ébredtek. Mindegyikük arról beszélt, hogy a majomról álmodott. Reggelizni sem akartak, rohanni kellett velük a kiállításra. Kint, minden ott folytatódott, ahol az előző napon abbahagyták. Kényeztették a kölyköt, mivel anyja a sok finomság hatására engedékenyebbé vált , rájött ez egy jó buli a számára.

Mi, közben a tulajdonossal beszélgettünk a majomtartás rejtelmeiről. Beszélgetésünk közben megtudtuk, hogy a nőstény 9 éves és ez a hatodik kölyke. Az apa 12 éves. A szülőpár kölyökkora óta nála van, ő az első tulajdonosuk. Évekig járta a világot egy majomszámmal. Amikor belefáradt az utazásba és az ezzel járó életmódba, akkor egy nős- tény és egy hím kivételével eladta a majomcsoportot. Kiderült, hogy a kiállításon látható kölyköt, már két vevő is elvitte, de vissza is hozta, a harmadik vevő néhány nap múlva jön a kicsiért. A kölyök, eddig egy helyen sem maradt meg, depresszióba esett, nem evett, nem ivott egész nap csak sírt.

Valószínűnek tartottuk, hogy a harmadik vevőnél sem marad meg a kis majom, mert ez is beteszi a ketrecbe, és csak ritkán foglalkozik vele. Már akkor ösztönösen éreztük, hogyan kellene bánni a kölyökkel. A kiállításon sokat tanakodtunk azon, miképpen tudnánk megszerezni a majmot. Körvonalazódott bennünk egy elképzelés; mi madárpókokat, hüllőket, és skorpiókat tenyésztünk, a majom tulajdonosának, pedig „Díszállatke-reskedése” van, talán elcserélhetnénk más állatokkal. Felajánlottuk, hogy cseréljük el a kölyköt megfelelő számú, és méretű, más állatra. Beleegyezett, és a felkínált kínálatból a madárpókokat választotta. Csakhogy, már elígérte másnak a majomcsemetét. Végül abban egyeztünk meg, ha újra visszaviszik a majmocskát, akkor felhív minket telefonon és lebonyolítjuk a cserét. A kiállítás végén megmondtuk gyermekeinknek az örömhírt; mit intéztünk majom ügyben, boldogságuk határtalan volt.

 Fárasztó napok következtek, iskola után lesték a telefont, állandóan a majomról beszéltek. Türelmetlenek voltak. Mi biztosak voltunk abban, hogy a harmadik vevő is visszaviszi a majmot, hiszen teljesen kezdő állattartók nem tudnak mit kezdeni vele. Nekünk van némi gyakorlatunk állattartásban, hiszen kutya, macska, sündisznó, nagytestű papagáj, teknős, kígyó, varánusz, óriáskígyó, skorpió, erszényes mókus, madárpók stb. szaporodott már nálunk. Úgy gondoltuk képesek vagyunk elsajátítani a majomtartást is. Kicsit nyugtalanító volt a kölyök várható depressziója, amelyre az anyjától történő elszakítása után számítani kellett. Azonban, feleségem és szerzőtársam (Székely Gabi) megnyugtatott: „Ha fel tudunk nevelni ennyi gyermeket, akkor a kölyökmajom depressziójával is megbirkózunk! ” .

A kiállítás óta eltelt egy hét, nem csörgött a telefon majom ügyben. A család gyermek tagjainak depressziója talán a majom depresszióján is túltett. Nagyon letörtek voltak, a lányok sírdogáltak és minket hibáztattak, amiért nem hoztuk el a kiállításról rögtön a majmot. Nem voltak képesek megérteni, hogy még hozzánk kerülhet álmaik vágya. Elkeseredettségük egyre fokozódott.  Nézésükben minden benne volt, amit rólunk gondoltak. Egymás között másról sem beszéltek csak a majomról. A könyvtárból kihozták az összes majmokról szóló könyvet. Ez jó jel volt, készültek a nevelésére, tartására. Két héttel a kiállítás után megcsörrent a telefon és kiderült, várakozásunknak megfelelően visszavitték a kölyköt, mivel harmadik tulajdonosa sem boldogult vele. Időpont egyeztetés után abban maradtunk, hogy legkorábban három nap múlva hozhatjuk el a majmocskát. Hosszú és nehéz napok voltak. A gyerekek reggeltől - estig mással sem foglalkoztak, mint az állat fogadására teendő előkészületek megtervezésével, szervezésével. Állandóan összevesztek azon, hogy ki eteti, itatja, altatja, babusgatja, dajkálja, öltözteti ( ! ), illetve játszik majd vele. Arról szó sem esett : Vajon a majom akarja –e, ezt a fene nagy törődést?. Úgy beosztották az idejét, hogy ebből a sok programból kifelejtették, alvásra is szüksége lesz szegény párának. Mi közben építettünk egy „nagy” ketrecet a kölyök számára, amelyről azt gondoltuk 1-2 évig megfelelő lesz a jövevénynek. A ketrec 2,8 méter magas, 1,5 méter mély és 2,5 méter széles volt. Gyermekeink közben elővették az addig féltve őrzött, szőrös játék mackóikat, úgy gondolták ezzel örömöt szereznek a majomnak, biztosan játszani fog velük.

Találtak egy jókora szőrös majmot is, ezt a ketrecbe kívánták elhelyezni és ez éjszaka, mint pótmama működne. Az új jövevény ketrecének alját nagyon sok puha és meleg ronggyal bélelték ki. Egy sötétszínű fürdőlepedővel tervezték a ketrec elülső felének éjszakai letakarását, ami a majom nyugalmát volt hivatott szolgálni. Teljesen elégedettek voltak az általuk tett intézkedésekkel. Igazság szerint minket is meglepett előrelátásuk, más állatfaj gondozására történő felkészülésnél még nem tapasztaltunk részükről ilyen mértékű gondoskodást és odaadást, pedig imádták a kutyákat és a macskákat is.